14.rész

Heeey!
Megint hoztam nektek egy részt..:) Úgy gondolom elég hamar hoztam, önmagamhoz képest, de a múltkori amúgy is rövid lett :D  Mostanában elég depisek a részeim.. Ez részben azért van, hogy ne csak olyan unalmas, átlagos blog legyen, részben pedig magam miatt. Az életem mostanában nem alakul a legjobban, de ez nem rátok tartozik..;) Azért én hozom a részeket!! 
Jó olvasást! ;D

*Harry*
Hirtelen fel sem fogtam mit mondott. Elmennek? 
-Tessék? Mi az, hogy haza? De hiszen itthon vagytok.-éreztem, hogy könnyek gyűlnek az én szemembe is. 
-Nem, haza, magyar országra.-szipogott Dóri.
-De mi lesz velünk? A gyerekekkel, az esküvővel?-nézett rá Louis könnyes szemmel.
A lányok csak felzokogtak, majd szüleik kitessékelték őket az ajtón. 
-Legalább a reptérre kivihetünk titeket?-kérdeztem a lányoktól. Megbeszélték a szüleikkel amiből persze egy szót sem értettem, aztán csak bólogattak ránk nézve. 
Szandi velem, Dóri Louis-val, a többiek pedig taxival mentek ki a reptérre.
-Mi lesz most velünk?-aggódtam, hiszen közelgett volna a szülés és az esküvő.
-Valamit ki kell találnunk. Nem mehetünk el. Nekem itt az otthonom, a családom..-szipogott szerelmem.
-Még is mit tehetnénk?-kérdeztem.
-Ki kell cseleznünk öket valahogy. Én nem ülök fel arra a gépre.-szögezte le a tényt. Megcsörrent a telefonom. 
-Felvennéd? Vezetek.-kértem Szandit, aki kivette a zsebemből, és felvette.
-Louis?-szólt bele. Csodálkoztam, mert ő is vezet. Kihangosította Szandi, hogy én is halljam.
-Nem, Dóri vagyok, csak már elcsomagoltuk a telefonokat is.-szólt bele Dóri.
-Értem. Mért hívtál fel?-kérdezte Szandi.
-Mert nem ülhetünk fel arra a gépre. Ki kell találnunk valamit.-mondta el ő is ugyanazt.
-Pont erről beszélgettünk mi is.-mosolygott szerelmem.
-Rendben. Akkor gondolkodjatok, és mi is kitalálunk ezt-azt.-mondta, majd bontotta a vonalat.

*Szandi*

Kicsit megnyugodtam, de még nem voltunk megmentve. Muszáj volt kitalálnunk valamit. Nem mehetünk haza. Mi már itt vagyunk itthon.
Már kint ültünk a reptéren, de még volt 2 óra a felszállásig. Természetesen külön ültünk le  a szüleinktől, de annyira nem, hogy elvesszenek. Haragudtunk rájuk nagyon, és ezt éreztettük is. Beszélni nem beszéltünk velük, minnél távolabb ültünk le, és ha szemmel ölni lehetne, már nem élnének. Az idő repült, nekünk pedig alig volt egy-két ötletünk, de nem volt túl eredeti.... Már alig volt hátra fél óra, úgyhogy gyorsan ki kellett találnunk valamit.